
A „Kék zászló” ötlete Franciaországból ered. 1986-ban határozták el, hogy fokozott figyelmet fordítanak a strandok vízminőségére és a vizek védelmére.
A mozgalom 1987-ben vált nemzetközivé. Fonyód városa úgy döntött, elindítja strandjait a nemes versengésben.
A tavalyi évben is azok a kikötők és strandok nyerték el a zászlót, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal, valamint infrastrukturális és higiéniai feltételekkel rendelkeztek.
További feltétel volt még a víz és a part biztonsága, és az, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a gyerekekre. Nem volt ez másként az idén sem, most azonban a tavalyi egy strand helyett, három strandunk is versenybe szállt a minősítésért: a Sándor-telepi, a Városi (Tungsram), és a Béla-telepi fürdőhely.
A felkészülés, a munkálatok, már pünkösd előtt megkezdődtek, így a májusi strand- szemlére már rendezett, tiszta, virágos fürdőhelyeket járhattak be a város vezetői.
A Városüzemeltetés vezetőjétől megtudtuk, hogy számos követelménynek kellett eleget tenni. Ilyenek voltak a kellő számú és minőségű zuhanyzók, a hulladékgyűjtés, és plusz pont járt az úszómester vagy vízi mentő szolgálatért. Ráadásul az időjárás sem fogadta kegyeibe a „partszépítőket”.
Végül mindhárom fürdőhelyünk megkapta egy évre a kék hullám zászlót, amit a fent említett strandokon mindennap láthatnak az odalátogatók.
Feltétlenül meg kell említenünk, hogy Fonyódon kívül a déli parton egyedül Keszthely rendelkezik három „kékhullám” zászlós stranddal.
A zászló szimbolizálja a környezet, az élővilág, a víz minőségét, a strandok biztonságát, a vizesblokkok színvonalas kialakítását a strandokon és a kikötőkben is. A lobogót nemzetközi zsűri adja át, szintén nemzetközi bizottság javaslata alapján.
Az elismerés egy évre szól. Ha a szezon alatt a feltételek megváltoznak,a zászlót visszavonhatják.
Standjainkon méltán lobog a zászló, és meg is tartjuk azt!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése